Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Mondjátok, ha komolyan veszitek, amiket most leírtatok, mit kerestek ti még ott?
„Először is nehéz az összes kritikust lebérretegőzni, például a néhai köztársaság egykori elnökét Sólyom Lászlót, aki kemény bírálatot gyakorolt az alkotmánymódosítás miatt. Morgolódott egy sort a Konzervatórium nevű blog szerzőpárosa, Ablonczy Bálint a Heti Válaszban meg egyenesen a parlamenti többség realitásérzékét kérdőjelezte meg.
A legegyértelműbben Lakner Dávid fogalmazott a Mandineren: »…Schmitt Pál lemondásának szükségességében ki tudott alakulni (egy amúgy üdvözlendő) egység, addig az annál sokkal fontosabb ügyben a jobboldal egy része vagy hallgat, vagy inkább a baloldal 2006-os taktikáját választja: a tiltakozókon és a tiltakozásokon köszörüli a nyelvét« – mondja ki azt, amit e cikk is észrevételez fentebb. »…Sólyom Lászlón kívül szinte a teljes jobboldal hallgat, és a volt államfő is csak a Népszabadságban tudja publikálni az alkotmánymódosítást elítélő véleményét« - folytatja ő.
Derék, és most mindegy, hogy időben jöttek vagy elkésettek ezek a reakciók. (...)
Nem beszélve arról, hogy, ha valami miatt ezt a módosítást levették volna a napirendről, attól még az alaptörvénnyel minden rendben lenne? Úgy már összeegyeztethető a konzervatív eszményekkel a forradalmi retorika, a szociális demagógia, a nem leszünk gyarmat Európa-ellenessége, a lojális káderek mindenhová beültetése, a piac- és tőke elleni izgatás, a giccskultusz? Mondjátok, ha komolyan veszitek, amiket most leírtatok, mit kerestek ti még ott?”